Blog

Táncterápia, testi mozgás, érzelmek feldolgozása

Négy szakértő oszt meg tippeket arról, hogyan használjuk a testi mozgást az érzelmek feldolgozására

“Amikor szomorú és magányos vagyok, tudom, mit kell tennem
Kimegyek, zenét találok, és mozogni kezdek
A ritmusra táncolva szabadnak érzem magam
Valójában ez a gyógyír számomra
Nem eretnekség vadnak és szabadnak lenni
A táncterápia nagyon jó, látod
A ritmusra mozogva szabadnak érzem magam
Ez az én terápiám a szorongás ellen
A ritmusban mozogva olyan jó érzés
A ritmussal való egyesülés kitisztítja az elmém”

Ezek a dalszövegek az International Music System 1984-es Italo disco himnuszából, a „Dancing Therapy”-ből kiemelik a „ritmusra táncolás” gyógyító erejét. Az énekes, az amerikai balett-táncos Rebecca McLain a zene fizikai hatását „a szorongás terápiájának” és a negatív érzelmek ellenszerének nevezi – egy hitvallás, amelyet mind a hétköznapi bulizók, mind a táncterapeuták (akik a táncot érzelemfeldolgozáshoz használják) igazolhatnak.

Az Amerikai Táncterápia Egyesület szerint a táncterápia „egyfajta kifejező terápia,” amely „vizsgálja a mozgás és az érzelmek közötti összefüggést.” A legtöbb bulizó számára ez a kapcsolat már jól ismert. A Resident Advisor Dance Floor Epiphanies című sorozatában például a nápolyi Clara a táncparkettet „mindenható gyógyírnek” nevezte, míg a Los Angeles-i Joey azt mesélte, hogy szorongása egy Ben UFO szett közepén, egy raktárban békévé alakult át. Egy másik hozzászóló, Alyce, intenzív mozgás és kapcsolódás révén talált szavakat a nemi diszfóriájára a Berghainban. Az ilyen történetek megmutatják, hogy a test egyfajta bölcsességgel bír, amelyet a logikus elme nem mindig képes megragadni – egy gondolat, amelyet az utóbbi években népszerűsítettek olyan könyvek, mint Bessel van der Kolk A test mindent számontart című műve, amely azt vizsgálja, hogyan tárolódik a trauma szomatikusan. A tánc, és általában a mozgás, hatékony módja ezeknek az érzéseknek a feldolgozására.

Elise Mireille a Therapy of Dance-t alapította, miután sikeresen használta a mozgást saját múltbéli traumáinak feldolgozására és önmagával való újrahangolódásra. Miután rájött, hogy divatipari karrierje már nem kielégítő, és küzdött marihuánafüggőségével, úgy érezte, változtatnia kell. Visszatért egy ismerős alaphoz – a tízéves táncgyakorlathoz, amely mindig is támogatást nyújtott számára. Barátai bátorítására egy „új kapudrogot a közösséghez” akart létrehozni – drogok nélkül. „Ez abból fakadt, hogy szükségem volt arra, hogy táncoljak és megosszam ezt másokkal egy egészséges környezetben” – mondta. „Ez egy valódi sötétségből és depresszióból indult ki.” A heti táncóra és beszélgetéscsoport Berlinben kezdődött, és mára Mireille szülőföldjére, Új-Zélandra, valamint az online térbe is kiterjedt.

A Therapy of Dance megalakulása óta Mireille új módokat fedezett fel a gyógyulásra a tánc által, és megosztotta ezt a gyakorlatot másokkal. A résztvevők következetesen arról számolnak be, hogy fizikailag és mentálisan is jobban érzik magukat az órák után, és néhányan még beszédterápiát is elkezdtek, amit a minden alkalmat megelőző beszélgetőkör nyitottsága inspirált. Ez a pozitív visszajelzés tükrözi a táncterápia előnyeit. A The Arts in Psychotherapy 2013-as metaelemzése szerint „a táncterápia és a tánc hatékony az életminőség javításában és a klinikai tünetek, például a depresszió és szorongás csökkentésében. Pozitív hatásokat találtak továbbá a szubjektív jólét, a pozitív hangulat, az érzelmek és a testkép javulásában.”

Többféle módja van annak, hogy a táncterápiából merített gyógyító gyakorlatokat beépítsük egy éjszakai buliba. Elise Mireille és három másik szakértő – Zoja Smutny, Sophie Mars és Lea Nasrallah – oszt meg útmutatást arról, hogyan lépjünk be a helyszínre szándékkal, hogyan kapcsoljuk össze a mozgást az érzelmekkel, és hogyan erősítsük társas kötelékeinket.

Tánc szándékkal

Zoja Smutny mindig is művészeti gyakorlatként közelítette meg a táncot, és mesterdiplomát szerzett szólótánc szerzőségből, bár az évek során tanítás és előadás közben mindig érezte a tánc terápiás hatásait is. A világjárvány alatt elkezdett virtuális „Dance With Me” partikat szervezni Instagram Live-on, ahol minden pénteken meghívta közönségét, hogy otthonukból táncoljanak. Három másik barátjával közösen elindította a Door to Door programot is, amely táncelőadásokat vitt el nyugdíjas otthonok lakóinak.

Ahhoz, hogy egy éjszakai táncélmény terápiás perspektívát kapjon, Smutny azt javasolja, hogy lépjünk be ebbe a térbe szándékkal, amit szerinte sokan anélkül tesznek, hogy tudatában lennének. „Az emberek gyakran mondják: ‘Ma este táncterápiát fogok tartani.’ Ha belépsz egy térbe azzal a céllal, hogy ‘Ma este felszabadulok és kapcsolódom a testemhez,’ akkor máris gyógyító formában használod a táncot.”

A klubba járók kísérletezhetnek ezzel a megközelítéssel, ha időt szánnak arra, hogy rave előtt és után befelé figyeljenek és reflektáljanak, akár egyedül, akár megbízható emberekkel. Ez egy olyan folyamat, amelyet Lea Nasrallah, kanadai tánc-mozgás pszichoterapeuta épít be munkájába különböző korosztályokkal. Módszeréről így nyilatkozik: „Arra kérem őket, hogy igazán értsék meg, mi zajlik bennük, ahelyett, hogy csak azt mondanák: ‘Jól vagyok.’ Nem, nem vagy jól. Hogy érzed magad igazán ma?”

Sophie Mars, a táncterápia gyakorlója és a saját, Mindful Mutations nevű gyógyító módszerének alapítója azt tanácsolja, hogy használjuk az éjszakát arra, hogy kapcsolódjunk a testünkhöz. „Ez egyszerűen úgy is megvalósítható, hogy mozgás közben figyelünk az érzeteinkre” – magyarázza. „A szemek becsukása is segíthet abban, hogy jobban kapcsolódjunk a testünkhöz és az érzékeléshez. Ugyanakkor, mint trauma-tudatos szakember, tudom, hogy ez egyeseket nagyon megijeszthet, mert előidézhet visszaemlékezéseket. Ezt óvatosan kell használni.”

Mars azt is javasolja, hogy legyünk tudatosabbak a testünkkel és a környezetünkkel kapcsolatban. Ez lehet olyan egyszerű, mint érezni, ahogy a lábunk mozog a földön, és ezt az érzést a talpunk dobbantásával hangsúlyozni. „Így jobban kapcsolódhatsz a jelen pillanathoz, és azt is érezheted, hogy támogatást kapsz a talajtól” – javasolja Mars. „Érezd ezt a támogatottságot, ne pedig azt, hogy elvesztél az űrben.”

Kilazulni

A klubokban gyakran érzékelhető bizonyos egységesség a táncmozdulatokban, amelyeket az emberek választanak. De ha a testünket engedjük vezetni a mozgásban, nem pedig az elménket, az felszabadító lehet. Ez az elképzelés a mozgás szabadságáról az utóbbi időben az extatikus tánc révén vált népszerűvé – ez egy gyakran rituálisabb és szertartásosabb jellegű gyakorlat, amely arra ösztönzi a résztvevőket, hogy szabadon mozogjanak. Az új táncmozdulatok kipróbálása lehetővé teszi a szükséges fizikai felszabadulást olyan tipikusan feszültséggel teli területeken, mint a csípő és a vállak. Mi több, ezek a mozdulatok felszabadíthatnak olyan érzelmeket is, amelyek múltbeli eseményekhez kapcsolódnak, és energetikailag „kirázhatják” őket.

Smutny úgy fogalmaz: „Mozgasd meg a sejteket, mozgasd meg a történetet.” Azt javasolja, hogy próbáljunk bizonyos mozdulatokat legalább két percig ismételni. „Az ismétlés nagyon jó a test számára, mert szüksége van egy kis időre ahhoz, hogy megértse, mit csinálsz” – magyarázza. A rázó mozdulatok népszerűvé váltak az újkorszakhoz közeli táncközösségekben és edzésórákon, hogy kilazítsák a testet és érzelmi feszültséget oldjanak.

Miközben sokunk számára a klubélmény terápiás vagy akár vallásos jellegű lehet, nem helyettesíti a szakképzett terapeutával való munkát. Ha egy éjszaka során nehéz vagy traumatikus emlékeket oldunk fel, forduljunk olyan valakihez, aki segíthet feldolgozni azokat.

Más energiával való feltöltődés

A magas energiaszintet igénylő mozdulatok, mint például az ugrálás, boldogsághormonokat – szerotonint és adrenalint – szabadíthatnak fel, amit Lea Nasrallah „boldogsághormonoknak” nevez. „Ha nem vagy drogok hatása alatt, hanem a saját tested hormonjai okoznak boldogságot, akkor egy kellemes érzésed lesz utána” – mondja Nasrallah. „Ez azért van, mert terápiás tömegélményt éltél át egy klubban.” Sophie Mars hozzáteszi, hogy ezek a hormonok rövid időre elvonhatják a figyelmet a fájdalomról, ami szintén nagyon fontos.

 

 

A sebezhetőség elfogadása

A közösségi élmény az éjszakai szórakozás egyik nagy vonzereje. Bár a testünkkel való kapcsolódás és a helyiségben való ugrálás önmagában is hasznos lehet, ez az élmény másokkal együtt még inkább felerősödik. Azonban az egyik akadály, ami egy közös terápiás táncélmény útjába állhat, a társas szorongás, akár kicsi, akár nagy mértékben. Például a mozdulataink másokéval való összehasonlítása megnehezítheti, hogy jobban el tudjunk lazulni egy tömegben. Ironikus módon a tánc testi élményére való mélyebb figyelem segíthet abban, hogy kevésbé érezzük magunkat zárkózottnak, és jobban kapcsolódjunk másokhoz.

Sophie Mars, aki gyakran dolgozik ügyfeleivel azon, hogy magabiztosabbak legyenek a táncparketten, megosztja, hogy ez a félelem gyakran abból fakad, hogy az emberek félnek attól, hogy hitelesen lássák őket, vagyis önmagukat mutassák. „A mozgásban nem lehet elrejteni magadat, mindig mond valamit a személyiségedről, és szerintem ez nagyon érdekes” – folytatja. A sebezhetőség kulcsfontosságúvá válik, amikor a mozgást gyógymódként tekintjük. Ha a tánc összekapcsolódik az érzéseinkkel, akkor attól való félelmünk, hogy bizonyos módon mozogjunk, egy hasonló érzelmi önkifejezéshez való félelemre utalhat.

„A tánc sebezhetőséget kér tőled” – mondja Zoja Smutny. „Szerintem ezért ellenállnak sokan. Inkább mennek jógázni, mert abban magabiztosabbnak érzik magukat. De amikor mozogsz, a tested mondja meg, mit tegyél. Amint elkezdesz táncolni, egy kicsit olyan érzésed lehet, hogy: ‘Ez rendben van? Hogy nézek ki?’ Sebezhetőnek kell lenned, de a sebezhetőség nem túl népszerű dolog a világban.”

Tükrözés és empátia

„Tudományosan bizonyított, hogy azok az emberek, akik egymás mozdulatait tükrözik vagy együtt mozognak, nagyobb empátiát éreznek egymás iránt” – magyarázza Mars. Mindez neurokémiai szinten zajlik. „A csoportos közös mozgás aktiválhatja a társadalmi kapcsolódási kémiai anyagokat, például az oxitocint, ami ismét boldogságot eredményez, mert jobban érzed magad másokkal összekapcsolódva.”

Lea Nasrallah a tükrözést egy „hangolódási” folyamatként írja le, ami egy természetes emberi viselkedés. Mások mozdulatainak tükrözése során az energiájukhoz igazodunk, ami felelős ezekért az empátiaérzetekért. Mint tánc-mozgás terapeuta, Nasrallah gyakran alkalmazza ezt a módszert pácienseivel, hogy segítsen nekik könnyebben ellazulni. „Ha úgy érzem, hogy túlterheltek, találkozom velük ezen a magas, túlterhelt szinten, majd lassan lehozom őket olyan gyakorlatokkal, mint a légzőgyakorlatok vagy más módszerek, amelyek segítenek befelé fordulni.”

Például, ha valaki frusztráltan a fejéhez nyúl és gyorsan beszél, Nasrallah a vállára tenné a kezét, gyorsabb beszédtempót használva válaszolna neki, majd lassítaná ezt a tempót, és arra ösztönözné, hogy mélyebben lélegezzen és tudatosabban kapcsolódjon a környezetéhez. Nasrallah arra bátorítja az embereket, hogy alkalmazzák ezt a módszert a mindennapjaikban, mivel segíthet problémák csillapításában másokkal, vagy megnyugtatni önmagukat, ha szoronganak vagy pánikroham közeledtét érzik.

Kapcsolódás az emberi természetünkhöz

Ha a tánc lehetőség arra, hogy újra kapcsolódjunk önmagunkhoz, testünkhöz, érzéseinkhez és másokhoz, akkor a tánc visszavezet bennünket az emberi természetünkhöz is. Zoja Smutny szerint a társadalom egyre inkább eltávolodik ettől az izoláció, a távmunka, valamint a technológia és a közösségi média fokozott használata miatt. „A tánc visszavisz az emberi természetedhez – van gerinced, medencéd, szívverésed, ritmusod. Több történeted van, mint amit szavakkal el tudnál mondani. A tánc kapcsolódik az érzéseidhez.”

Lehet, hogy klisé a szórakozást menekülésként látni, de egy kis szándékkal és néhány új eszközzel a táncparkett egy katarzis helye lehet, ahol mélyíthetjük az önismeretet és erősíthetjük másokkal való kapcsolatainkat.

Forrás: RA