Blog

shane54 minimal art family maf melodic deep house tv stream podcast

Egy legenda rejtett oldala!

Shane 54 neve mindenki számára ismerős ehhez nem fér kétség. Ha azonban a keresőbe bepötyögitek a nevét, kevés hazai vonatkozású cikket találni a munkásságáról. Annál többet azonban a külföldi sajtóban. Pedig méltán lehetünk büszkék rá az elektronikus zenei szcénában.  Shane 54 (Császár Előd) Magyaroszág legismertebb progresszív trance DJ-je és producere. Az egykor számos magyar popsláger közreműködője. Hajdani iskolatársával és barátjával, Hoffer Danival megalakította az FLM duót .Több televízióban is dolgozott: A3 Tv,TOP TV, a Magyar Televízió-ban pedig Császármorzsák címmel vezetett éjszakai műsort. Majd szólóénekesként folytatta pályafutását. A TNT első lemezén produceri munkát vállalt, Exotron-project című lemeze pedig Moldvai Márk közreműködésével jelent meg.

Később aztán úgy döntött, hogy az energiáját teljes egészében az elektronikus zene felé fordítja. Ezzel megszületett Shane 54. Amikor a népszerű dj, Sterbinszky úgy döntött, hogy elkészíti az első albumát, megkérte Shane-t, hogy járuljon hozzá. Végül két zeneszámot készítettek együtt: “Avalon” és “Take Me Away”. Később elképesztő dolgok sora következett: az első borító, amin a “Shane 54 remix”-feirat virított, a finnországi EMT Design kiadóhoz tartozó Matti Laamannen (Cosmicman) “I Love You” c. lemezéhez készült. A dal a Finn nemzeti slágerlista tizedik helyén kötött ki.

Közben megjelent az “Equinoxe 4”, Jean Michel Jarre örökérvényű szintetizátorhimnuszának Shane 54 átirata, mely egészen a Holland Dance lista 14. helyéig jutott

shane54 maf melodic techno deep house stream tv minimal art family

Nem beszélve arról, hogy maga Oakenfold is felkérte Shanet egy dal remixének elkészítésére. Rendszeres vendége a legnagyobb internetes trance-rádióknak a világ számos pontján. Dj-ként mind itthon, mind Európa különböző országaiban ismerik a nevét, műfajának szinte minden nagynevű előadójával játszott már együtt. Shane 54 első magyarként mondhatja el magáról, hogy bekerült az angol ill. amerikai lista első tíz helyezettje közé.

Manapság az Anjunadeep-nél találkozhatunk a munkásságával.

Június 12-én pedig a stúdiónkban üdvözölhetjük és egy teljesen más oldalát ismerhetjük majd meg.  Ami a legjobb, Ti mindezt élőben követhetitek. Ne maradjatok le!

Esemény oldala:

https://www.facebook.com/events/422350551639131/

No Comments

Leave a Reply