A MAF TV következő vendége: Karambolage

2017.01.09 | A MAF TV következő vendége: Karambolage

A fiúk kb. 6-7 éve találkoztak és kezdtek el DJ-zni majd néhány éve már zeneírásba is belekóstoltak. Feltettünk nekik néhány kérdést, amit itt olvashattok. Hamarosan pedig élőben is láthatjátok, hallhatjátok őket nálunk a stúdióban.

Karambolage interjú!

1. Sopronban szilvesztereztetek, milyen volt az év utolsó napján zenélni?
Szuper volt! Miénk volt az éjfél, ami külön kihívást állított felénk! Sokat agyaltunk, hogy milyen trekkekkel nyissuk az újévet. Katarzis volt átdurrantani a himnuszt technoba, a közönség is kitörő örömmel fogadta a szelekciónk! :)

2. Hogy alakult a tavalyi évetek, hogy látjátok, ha összegezni kellene?
Megjelent az első EP-nk ingyenesen a trndmsk.de gondozásában, több ezer letöltést ért el a német oldalon. Itthonról is kaptunk vissza pár pozitív feedback-et. Leginkább a stúdióba bevackolva telt, tanulással, improvizációval!

3. Hogy történik nálatok a zeneírás, külön dolgoztok amíg megszületik egy ötlet vagy együtt találjátok ki?
Nincs bevett szokás, egyes projektek együtt születnek, míg másokba egyedül kezdünk bele, aztán közösen folytatjuk. A végeredmény mindig egy közös hangzás!

4. Honnan jött a nevetek Karambolage? Évekkel ezelőtt volt egy zene ezen a néven, mindkettőnknek meghatározó hangzást képviselt és órákat hallgattuk, talán valahogy ezért merült fel név választáskor. (Az előadót nem áruljuk el.) :D A szó jelentése is imponáló nekünk. :)

5. Merre hallhatunk titeket legközelebb ?
2017. január 21 - Sopron, Hangár - Bernathy Zsiga és Roberto Traista barátunkkal :)

David Salow

Hasonló cikkek